2012. szeptember 29., szombat

Sherlock Holmes New Yorkban - azaz az Elementary 1. része

Augusztus elején már írtam arról, hogy Elementary címmel a CBS csatorna egy modern Sherlock Holmes sorozattal rukkol elő, mely szeptember végén debütál. Megérkezett az első rész, amire természetesen nagyon kíváncsi voltam.

A készítők nem vacakoltak sokat, hamar belecsaptak a dolgok közepébe. Néhány perc alatt megismertük a címszereplőt, Sherlock Holmest (Jonny Lee Miller), aki régen a Scotland Yard tanácsadója volt, de már egy ideje New Yorkban lakik, és éppen most szokott le a kábítószerről. Apja (eddig ugye soha, sehol nem hallottunk Sherlock szüleiről...) egy segítőt rendezett Holmes mellé, aki elvileg mentora lenne. Ez a mentor nem más, mint Joan Watson (Lucy Liu), akinek személyes gondja is van, hiszen az epizód végére kiderül róla, hogy sebészként dolgozott, de egy páciense meghalt a keze alatt.

Sherlock és Watson tehát bemutatkoznak egymásnak - na persze ez se a megszokott módon megy. Sherlock rögtön egy csomó mindent megállapít Watson-ról. A nő először csak figyel, aztán Sherlock megmagyarázza, mit hogyan és miből következtetett ki.

A következő percekben máris megismertük a sorozat első ügyét, egy gyilkosságot. Sherlockot a rendőrség hívja segítségül, itt bukkan fel régi kedvencem, Aidan Quinn, mint Gregson kapitány. Sherlock a helyszínen is egy csomó mindent kikövetkeztet apróságokból. Bár Gregson kapitányon kívül a többi nyomozó nem szívesen látja őt a helyszínen, de azért lenyűgözve figyelik, hogy Sherlock bármit mond, minden úgy lesz. Az ő következtetése alapján találják meg a meggyilkolt nőt, Amy Dampert a ház pánikszobájában. Mint ilyenkor mindig, a férj rögtön gyanús lesz, aztán úgy tűnik, hogy nincs köze a gyilkossághoz. Nem lepődtem meg azonban, amikor a rész végére kiderült, hogy bizony, mégiscsak ő áll a gyilkosság mögött, hisz ha elválik, a házassági szerződés értelmében egy petákot sem kap, viszont ha meghal a felesége, akkor mindent megörököl. Maga a nyomozás inkább a hasonló nyomozós sorozatokat juttatta eszembe. Bár következtetett Holmes, de inkább csak Watsonnal kapcsolatban és az ügy elején, aztán menet közben volt, hogy Watson jött rá valamire. Ami persze nem baj, de valahogy maga a nyomozás mégsem volt a régi, klasszikus értelemben vett sherlock-os.

A címszerepben tetszelgő Jonny Lee Miller engem egyenlőre nem győzött meg és nem nyűgözött le. Valahogy ránézésre nem szimpatikus a fickó, és egyáltalán nem Sherlock-os. Bár néhány mozdulata nagyon jó volt, de hiányzott az arcjáték és az apró gesztikulálások, mozzanatok, amik igazán Sherlockká tesznek egy színészt. Már filmben nem láttam őt, tehát ettől függetlenül lehet nagyon tehetséges, és nagyon jó színész. Lehet hogy a részek során változik majd róla a véleményem, és nyilván szoknom is kell. Magam is kíváncsi vagyok rá, hogy öt, vagy tíz rész elteltével hogyan vélekedem majd róla.

Lucy Liu sajnos nagyon nem tartozik a kedvenc színésznőim közé. Nem akarom a rajongóit megsérteni, de nekem sem külsőleg, sem tehetségre ő semmit nem jelent. Nem látom szépnek, nem látom különlegesnek, sem karakteresnek. Néhány filmben láttam csak, de a tehetségét egyikben sem sikerült felfedeznem. Már eleve kétkedve fogadtam, hogy pont neki jutott a női Watson szerep, és végignézve az első részt, furcsa is Watsonként. Majd meglátjuk, hogy bizonyít és mennyire állja meg a helyét.

Aidan Quinn már régóta kedvencem, így természetesen nagyon örülök neki, hogy szerepet kapott a sorozatban. A New York-i nyomozók című sorozatot nézve csodálkoztam rá, hogy nem hátrányos számára az öregedés, és jól áll neki, ha (rendőr)főnököt játszik. Tényleg örülök, hogy ebben a sorozatban is foglalkoztatják. Ő abszolút pozitívum az eddigi aránylag kevés szerepében - de nyilván vele azért elfogultabb vagyok :)

Első nézésre tehát az Elementary egy olyan nyomozós sorozat, amiben a főszereplő nem látnok, nem extra képességgel megáldott valaki, de mégsem nyomozó, hanem "kívülálló" - itt ugye konzultáns, akinek történetesen Sherlock Holmes a neve, a segítségül mellé rendelt mentor pedig Watson névre hallgat. A néhány következtetést leszámítva eddig más Sherlock-os mozzanatot nem fedeztem fel, de ezt akár apránként, részenként is csepegtethetik. Jó volt az első rész, tetszett, biztosan újra fogom majd nézni, akár ha elér hozzánk is, és lesz szinkronos verzió, akár évek múlva "darálva" a sorozatot. De annyira azért mégsem nyűgözött le, hogy tökéletesnek lássam. Közepes nyomozós sorozatnál azért jobb, és még Aidan Quinn miatt is picit felfelé kerekítem a pontszámot, így az bevezető részt 10/7-re értékelem, és várom a folytatást!

Holnap reggel A pöttyös nyakörv a Story4-en

Szeptember utolsó napján is kedvez a Sherlock Holmes és Jeremy Brett rajongóknak a Story 4 csatorna, ugyanis reggel 8 órai kezdettel a Sherlock Holmes kalandjából A pöttyös nyakörv című részt vetítik, ami egyébként egyik kedvencem mind novellaként, mind a Jeremys feldolgozások közül.

A rész rövid ismertetője:
Egy reggel Mrs. Hudson reszkető ifjú hölgyet vezet be a Baker Street-i rezidencia szalonjába. S bár odakinn Áprilisi fagyos szelek fújnak, Helen Stoner kisasszony nem a hidegtől reszket, hanem a félelemtől. Elbeszéléséből megtudjuk, a mostohaapjánál lakik. Doktor Grimesby Roylott, mint afféle lecsúszott arisztokrata-sarj, orvosi diplomát szerzett és Calcuttában rövid időn belül a legkeresettebb orvosok közé került. Majd feleségül vette az ikrek - Helen és Julia Stoner - frissen megözvegyült anyját. Annak korai és tragikus halála után a lányokkal együtt Stoke Moranba, az ősi kúriába költözött. Ettől kezdve az addig társaság-kedvelő, szenvedélyes természetű férfi mintha kivetkőzött volna magából. Gorombasága miatt egyik botrány a másikat érte. A két ifjú leányt elzárta a társaságtól. Barátaik is alig akadtak. De egy nap, Julia megismerkedett egy ifjúval, aki nőül kérte. Két héttel az eskűvő napja előtt azonban a lány különös körülmények között elhalálozott. Utolsó szavai ezek voltak: "Ó, Istenem! A nyakörv! A pöttyös nyakörv...!" Azóta sem derült fény a rejtélyes haláleset okára, sem utolsó szavainak értelmére. Helen Stonert a múlt hónapban nőül kérte egy rokonszenves ifjú. Az esküvő napját is kitűzték már. Azóta különös dolgok történnek a kúriában, melyek nem hagyják nyugodni Helent. Vajon biztonságban van-e az élete, vagy veszély leselkedik rá is, mint annak idején a testvérére... Sherlock Holmes és Doktor Watson haladéktalanul felkeresi a Stoke Moran-i kúriát...

2012. szeptember 21., péntek

Vasárnap reggel a Karácsonyi ajándék a Story4-en

Vasárnap reggel is kedvez a rajongóknak a Story4 csatorna, hiszen 8 órai kezdettel a Karácsonyi ajándék című részt vetítik.

Rövid ismertető:
Mary Cushing megbízza Sherlock Holmes-t, hogy találja meg eltűnt testvérét, Susan-t. Miután Mary házassága Jim-mel véget ér, Mary beleszeret Alec Fairnburn-be - tragikus következményekkel. Alec-ot és Mary-t meggyilkolják, a füleiket levágják és a testüket a tóba dobják. A gyilkosságokkal Mary egyik barátját vádolják. Sherlock Holmes az egyetlen aki tudja, ki a valódi gyilkos.

Holnap reggel A Mazarin gyémánt a Story4-en

A Story4 kedvez Sherlock Holmes, illetve Jeremy Brett rajongóinak, hiszen vele indítják a hétvégét. Szombat reggel 8 órakor A Mazarin gyémánt című részt nézhetjük meg a legendás sorozatból.

A rész rövid ismertetője:
Rendkívüli eset tartja lázban Londont - rejtélyes körülmények között elrabolták a
Whitehall Museum-ból a Mazarin gyémánt néven jegyzett, százezer fontot érő óriási, sárga
drágakövet. A világon egyedülálló szépségű kő nemzetközi bonyodalmak okozója lehet, nem
csoda hát, hogy egyenesen a miniszterelnök kéri fel Sherlock Holmes-t arra, hogy kutassa
fel e felbecsülhetetlen értékű gyémántot és kerítse kézre a vakmerő tolvajt. Sherlock
Holmes ezúttal Watson doktor mellett fivérét, Mycroftot is bevonja a nyomozásba.

2012. szeptember 12., szerda

17 éve hunyt el Jeremy Brett


17 évvel ezelőtt, 1995. szeptember 12-én hunyt el Jeremy Brett, aki a mai napig sok rajongó örök kedvenc Sherlock Holmes-a.
Jeremy második felesége halála óta mániás depresszióban szenvedett, ami miatt többször szorult kórházi kezelésre. Egészségének a sok cigaretta sem tett jót, bár egy időben próbált leszokni róla, de élete utolsó éveiben nem tudott lemondani erről a szenvedélyről.

61 éves korában, londoni otthonában halt meg szívinfarktus következtében.

Biztos vagyok benne, hogy amíg világ a világ, a Sherlock Holmes rajongók szívesen emlékeznek rá, és szívesen nézik újra és újra a sorozatot, amelyben Jeremy alakította a detektívet.

Nyugodj békében Jeremy!

2012. szeptember 9., vasárnap

A haldokló detektív - hamarosan a Story 4-en!

Néhány perc múlva, 8 órakor kezdődik a Story 4 csatornán a klasszikus, Jeremy Brett-féle Sherlock sorozat A haldokló detektív című epizódja.

Rövid ismertető:
Mrs. Hudson kétségbeesett hívására Watson doktor sürgősen a Baker Street-i rezidenciára siet, ahol barátját, Sherlock Holmest ijesztő állapotban találja. Mrs. Hudson elbeszélése szerint a detektív idestova három napja vergődik élet és halál között. Magas láza van, pupillája tág, ajkai cserepesek, arca beesett, hangja elhaló - minden jel arra mutat, hogy valami ismeretlen, gyilkos kór támadta meg. Watson doktor azonnal specialistát hívna, de Holmes hallani sem akar róla. Egyetlen kívánsága, hogy Watson barátja vigye el betegágyához Mr. Culverton Smith-t, a keleti nyavalyákban jártas szumátrai ültetvényest, aki jelenleg Londonban tartózkodik. Watson vonakodva bár, de teljesíti barátja kívánságát. A kuruzsló megérkezik, s ezzel a történet hátborzongató fordulatot vesz.

Boldog születésnapot Martin Freeman!

Martin Freeman, a BBC Sherlock sorozatának Watson doktora tegnap ünnepelte születésnapját. Az 1971. szeptember 8-án, Angliában született színészt hamarosan láthatjuk a Hobbit filmekben, és természetesen Dr. Watson-ként is visszatér jövőre a Sherlock sorozat 3. évadában.
Isten éltesse őt nagyon sokáig! ;)

2012. szeptember 1., szombat

A Reichenbach vízesés ma az M1-en

Végére ér ma este a Sherlock sorozat második évada az M1-en. 21:10-kor kezdődik az évad utolsó, harmadik része A Reichenbach vízesés címmel. A Forma 1 és Paralimpia miatt az ismétlés meglehetősen későn, 1:25-kor kezdődik az M2-n.

Az epizód rövid ismertetője:
James Moriarty minden idők legzseniálisabb bűnözője, aki nem hagyja, hogy Sherlock erről egy percre is megfeledkezzék. Sőt, az egész világgal tudatni akarja, mire képes, amikor egy időben tör be a Bank of Englandbe, a Pentonville-i börtönbe és a londoni Towerbe, hogy játszadozhasson a brit koronaékszerekkel, és neve a lapok címlapjára kerüljön mindenütt. Ez az utolsó eset, amelyben a legvégsőkig is hajlandó elmenni, hogy próbára tegye Sherlock Holmes zsenialitását és elszántságát. Moriarty ugyanis nem ismer határokat. Holmes vajon meddig képes elmenni, hogy megállítsa főellenségét?